Barangolás Magyarország fürdővárosaiban 5.
2008. Aug. 11. (Monday), 15:51 | Barna | Beszámolók
Bükfürdő
Baranya megyei kitérőnk után továbbra is Magyarország nyugati régiójában folytatjuk virtuális kirándulásunkat. Mai megállónk Vas megyében, az Alpokalja és a Kisalföld találkozásánál, a Répce-síkon fekvő kb. 3000 lakossal rendelkező Bükfürdő. A település kedvező földrajzi fekvésének (Szombathely 27 km, Sopron 47 km, valamint az osztrák határ közelsége), kellemes szubalpin klímájának, virágos, fás környezetének és az 1957-ben talált hévízének köszönhetően mára Európa-szerte híressé és közkedveltté vált.
A látnivalókban gazdag környezet, a gondozott településkép és a magas színvonalú szolgáltatások biztosítják, hogy az ide érkező vendégek nyugodt körülmények között gyógyuljanak és pihenjenek.
A gyógyfürdő múltja és jelene
A gyógyfürdő - hasonlóan Nyugat-Magyarország számos más fürdőjéhez - az 1920-as években megkezdett, majd az 1950-es években folytatódó kőolajkutató fúrásoknak köszönheti létét. A fúrások nyomán 1957 őszén 1282 méter mélyről nagynyomású vízoszlop tört a felszínre. 1961-ben a feltörő hévizet lefojtották 1100 l/perc vízhozamra és az elfolyó vizet a Répce folyóba vezették. Ebben az időben a hévíz már a környék lakossága előtt is ismert volt, akik a hévízelvezető árokban élvezhették a meleg víz jótékony hatását. 1962-ben nyitották meg a gyógyfürdő első medencéjét, amely ma is üzemel. A büki hévíz 1965 óta minősített gyógyvíz, a fürdőt 1973-ban nyilvánították gyógyfürdővé, 1979-ben országos jellegű gyógyhellyé.
Napjainkban a Büki Gyógyfürdő Magyarország második legnagyobb gyógyfürdője, mely minden korosztály számára tökéletes kikapcsolódást biztosít. 14 hektáron 27 medence, több mint 5000 m² vízfelülettel áll a fürdőzők rendelkezésére. A komplexumban a gyógy-, termál- és ivóvizes medencék találhatók melyek közül 11 db fedett, 12 db nyitott és 4 db félig fedett (árnyékolóval) ellátott. 2007-ben egy 4 elemes csúszdarendszert építettek a fiatalabb korosztály még jobb kiszolgálása érdekében.
Jövőbeni fejlesztések
2008 és 2010 között egy 500 fő befogadóképességű pihenőteret alakítanak ki, melyben mindenki nyugodt körülmények között pihenheti ki a hétköznapok fáradalmait. A megvalósítandó tervek között szerepel még egy 100 fős "szaunavilág" is, melyben tepidárium, gőzfürdők, infra- és finn- szaunák, hókabin, aromakabin, kültéri finn szauna kap helyet. A különböző wellness szolgáltatások is új helységbe költöznek a minél jobb kiszolgálás érdekében.
Szálláshelyek
A településen hotelek, panziók, apartmanok széles palettájáról választhatják ki az ide látogatók a nekik legjobban megfelelőt. Ajánljuk figyelmükbe a Hotel Caramell****-t, mely az ország első holisztikus gyógy- és wellness szállodája. Elsőként itt lehet egy helyen igénybe venni a magas színvonalú gyógyászati és wellness szolgáltatásokon túl a teljes körű természetgyógyászati, holisztikus és ezoterikus szolgáltatásokat is.
A sorozat további írásai:
Az írás forrásanyaga: Bük város honlapja
Baranya megyei kitérőnk után továbbra is Magyarország nyugati régiójában folytatjuk virtuális kirándulásunkat. Mai megállónk Vas megyében, az Alpokalja és a Kisalföld találkozásánál, a Répce-síkon fekvő kb. 3000 lakossal rendelkező Bükfürdő. A település kedvező földrajzi fekvésének (Szombathely 27 km, Sopron 47 km, valamint az osztrák határ közelsége), kellemes szubalpin klímájának, virágos, fás környezetének és az 1957-ben talált hévízének köszönhetően mára Európa-szerte híressé és közkedveltté vált.A látnivalókban gazdag környezet, a gondozott településkép és a magas színvonalú szolgáltatások biztosítják, hogy az ide érkező vendégek nyugodt körülmények között gyógyuljanak és pihenjenek.
A gyógyfürdő múltja és jelene
A gyógyfürdő - hasonlóan Nyugat-Magyarország számos más fürdőjéhez - az 1920-as években megkezdett, majd az 1950-es években folytatódó kőolajkutató fúrásoknak köszönheti létét. A fúrások nyomán 1957 őszén 1282 méter mélyről nagynyomású vízoszlop tört a felszínre. 1961-ben a feltörő hévizet lefojtották 1100 l/perc vízhozamra és az elfolyó vizet a Répce folyóba vezették. Ebben az időben a hévíz már a környék lakossága előtt is ismert volt, akik a hévízelvezető árokban élvezhették a meleg víz jótékony hatását. 1962-ben nyitották meg a gyógyfürdő első medencéjét, amely ma is üzemel. A büki hévíz 1965 óta minősített gyógyvíz, a fürdőt 1973-ban nyilvánították gyógyfürdővé, 1979-ben országos jellegű gyógyhellyé.Napjainkban a Büki Gyógyfürdő Magyarország második legnagyobb gyógyfürdője, mely minden korosztály számára tökéletes kikapcsolódást biztosít. 14 hektáron 27 medence, több mint 5000 m² vízfelülettel áll a fürdőzők rendelkezésére. A komplexumban a gyógy-, termál- és ivóvizes medencék találhatók melyek közül 11 db fedett, 12 db nyitott és 4 db félig fedett (árnyékolóval) ellátott. 2007-ben egy 4 elemes csúszdarendszert építettek a fiatalabb korosztály még jobb kiszolgálása érdekében.
Jövőbeni fejlesztések
2008 és 2010 között egy 500 fő befogadóképességű pihenőteret alakítanak ki, melyben mindenki nyugodt körülmények között pihenheti ki a hétköznapok fáradalmait. A megvalósítandó tervek között szerepel még egy 100 fős "szaunavilág" is, melyben tepidárium, gőzfürdők, infra- és finn- szaunák, hókabin, aromakabin, kültéri finn szauna kap helyet. A különböző wellness szolgáltatások is új helységbe költöznek a minél jobb kiszolgálás érdekében.Szálláshelyek
A településen hotelek, panziók, apartmanok széles palettájáról választhatják ki az ide látogatók a nekik legjobban megfelelőt. Ajánljuk figyelmükbe a Hotel Caramell****-t, mely az ország első holisztikus gyógy- és wellness szállodája. Elsőként itt lehet egy helyen igénybe venni a magas színvonalú gyógyászati és wellness szolgáltatásokon túl a teljes körű természetgyógyászati, holisztikus és ezoterikus szolgáltatásokat is.A sorozat további írásai:
- Barangolás Magyarország fürdővárosaiban 1.
- Barangolás Magyarország fürdővárosaiban 2.
- Barangolás Magyarország fürdővárosaiban 3.
- Barangolás Magyarország fürdővárosaiban 4.
Az írás forrásanyaga: Bük város honlapja
