-
Idén átaják Tamásiban a gyógyfürdőt és a négycsillagos hotelt
Még ebben az évben szeretnék átadni az új gyógyfürdőt és a hozzá kapcsolódó szállodát Tamásiban. A projektek részben uniós támogatásból valósulnak meg.
Itt a tavasz, kezd kinőni a földből az új gyógyfürdő Tamásiban, melynek még az emeletén is lesz medence. Fülöp László, a fővállalkozó Aquaplus Kft. kivitelezési igazgatója elmondta, hogy a közműkiváltásokkal – az alapozást akadályozó vezetékek áthelyezésével – kezdték a munkát az ősszel. Úgy oldották ezt meg, hogy a meglévő fürdő közben végig fogadhatta a vendégeket, nem kellett üzemszünetet tartani. A földmunkákat elvégezték, az alaplemezt kiöntötték, s most haladnak felfelé a pillérépítéssel, falazással, a medencék és kiegyenlítő tárolók betonozásával.... Teljes írás » -
Bővíti konferencia kapacitását a Hotel Eger*** és Park****
2010. márc. 09. (kedd), 14:53 | Barna | Hírek, Észak-Magyarország, Wellness hotel, Konferencia hotel, Hotel, Eger
Áprilisban nyílik a Hotel Eger & Park 2004-ben átadott konferencia-központjának új szárnya, amelynek eredményeként a régió legnagyobb konferenciakapacitása jön létre – tájékoztatta lapunkat Harmati László tulajdonos.
A szálloda udvarán felépülő, Liget Konferenciaterem névre keresztelt létesítmény két szinten kínál különböző lehetőséget. A földszint mobil oldalfalak segítségével parkolóból zárt teremmé alakítható át, így alkalmassá válik kiállítói és kiszolgáló helyszínnek, összesen 650 négyzetméteren.... Teljes írás » -
Best-Western szállodaként nyílik Hódmezővásárhelyen A Hotel Ginkgo Sas
A még tavaly decemberben aláírt szerződés értelmében a világszerte több mint 4000 szállodát tömörítő Best Western csoporthoz csatlakozott a Hódmezővásárhelyen épülő Hotel Ginkgo Sas. Az alföldi város első négycsillagos üzleti szállodája elsősorban értékesítési és marketingtámogatást vár a rendszerhez való csatlakozástól.
A város reprezentatív főterén, a XX. század elején eklektikus stílusban épült Fekete Sas Rendezvényház mellett, zöldmezős beruházással létesülő 90 szobás hotel elsősorban az üzleti utazókra és konferenciavendégekre fókuszál majd. A hotel szállást kínál büféreggelivel,... Teljes írás » -
Fejlesztik a mezőkövesdi Zsóry Gyógy- és Strandfürdőt
2010. márc. 09. (kedd), 06:00 | Barna | Hírek, Észak-Magyarország, Gyógyfürdő, Élményfürdő, Mezőkövesd
Európai Uniós támogatással hamarosan nagy volumenű fejlesztés veszi kezdetét a mezőkövesdi Zsóry Gyógy- és Strandfürdőben.
Az idén 70 éve megnyitott fürdő történetének legnagyobb beruházása várható. A fejlesztés során átalakításra és burkolásra kerül a jelenlegi nagyméretű szabadtéri gyógyvizes ikermedence, mely a felújítást követően megosztva szolgálja a gyógyulni és az élményekre vágyókat.... Teljes írás » -
Idén nyit a körmendi thermálpark
Az Utazás Kiállításon kapott információink szerint az idei szezonra megnyitja kapuit a körmendi thermálpark. Az olasz beruházásban készülő, Mjus névre keresztelt létesítményben két, élményelemekkel ellátott szabadtéri termál medencét, a wellness oázisban pedig a mintegy 250 négyzetméteres, félig fedett élménymedencét, valamint egy fedett pezsgőmedencét lehet majd használni. Éttermet, snack bárt, 600 ülőhelyes amfiteátrumot, fagylaltozót, diszkót és bowling pályát is kialakítanak, a wellness részleg kínálatát bisztró, tea- és gyümölcs bár, pihenőrész teszi gazdagabbá.... Teljes írás »
-
Átadták Balatonfüred legújabb szállodáját
Az Ipoly Residence átadása egy újabb jelentős lépés, hogy Balatonfüred ismét azzal a magas minőséggel mutassa magát, várja a vendégeket, amely a reformkorig visszanyúló fürdővárosi előzmények alapján elvárható tőle - hangsúlyozták többen is a 114 éves hotel pénteki újraavató ünnepségén.
Pál Béla, a tavaly átadott Anna Grand Hotelra is utalva, példa nélkülinek mondta, hogy egy vállalkozó ilyen óriási összeget, közel ötmilliárd forintot fektessen be a város fejlesztésébe.... Teljes írás » -
Alapkőletétel Mórahalmon - 4 csillagos szálloda épül
Hotel Colosseum néven négycsillagos wellness és konferencia szálloda épül Mórahalmon. A 169 férőhelyes létesítmény nyitását 2011 elejére tervezik – közölte Nógrádi Zoltán, a homokháti kisváros polgármestere pénteken a helyszínen.
A turisztikai fejlesztés összköltsége 2,5 milliárd forint, amihez 512 millió forintos uniós támogatást nyert a beruházásra létrehozott részben önkormányzati tulajdonú projektcég, a Mórainvest Kft. – mondta a politikus a szálloda ünnepélyes alapkőletételekor.... Teljes írás » -
2010-ben Pécs Magyarország második fővárosa
Páva Zsolt, Pécs polgármestere az Utazás kiállítás első szakmai napján hangsúlyozta: idén minden magyar egy kicsit pécsi is, a baranyai város pedig igyekszik méltón képviselni Magyarországot. Azt is elmondta: reméli, hogy a tavaszi idő beköszöntével Pécs látogatottsága is fellendül. Hogy ez így legyen, egyre sűrűsödnek a vendégcsalogató programok, fesztiválok is.
A Pécsi Tavaszi Fesztiválra jól fogynak a jegyek, tette hozzá Újvári Ágnes, a Magyar Turizmus Zrt. hálózati igazgatója, valamint felhívta a figyelmet arra, hogy Pécset a MÁV nosztalgiajáratával is elérhetik az érdeklődők.... Teljes írás » -
Ötödik alkalommal adták át a Magyar Turizmus Minőségi Díjat
A díjazott szállodák és éttermek képviselői az Utazás Kiállítás hivatalos megnyitó ünnepségén vehették át az elismerő oklevelet és a Magyar Turizmus Minőségi Díj táblát Varga Zoltán önkormányzati minisztertől, Dr. Ujhelyi Istvántól, a Nemzeti Turisztikai Bizottság (NTB) elnökétől, Dr. Kovács Miklós turisztikai szakállamtitkártól és Dr. Wolff Pétertől, az NTB-társelnökétől.
Az idei átadó különlegessége volt, hogy nem csak új nyerteseknek adták át a díjat. Három szálloda és három étterem már másodszor vehette át az elismerést. A kiemelkedő minőségre utaló díj ugyanis három évig érvényes. A programra elsőként jelentkezőknél a díj érvényessége az elmúlt évben lejárt, ezért azt ismételt pályázással meg kellett újítani.... Teljes írás » -
Fesztiválokkal és Gyopárosfürdő fejlesztésével csábítja a turistákat Orosháza
2010. márc. 05. (péntek), 10:21 | Barna | Strand, Élményfürdő, Orosháza-Gyopárosfürdő, Thermálfürdő, Gyógyfürdő, Dél-Alföld, Hírek
Többek között Libamájfesztivállal, kéthetes Orosháza fesztivállal, a Hajómodellezők Világbajnokságával és Kenyérünneppel várják a turistákat július-augusztusban Orosházán, ami a hasonló méretű városokhoz képest gazdag választéknak számít Németh Béla polgármester szerint. Mint kiderült, egy 2 milliárdos projekttel is készülnek, aminek keretében megvalósul a fedett uszoda Gyopárosfürdőn, mely várhatóan 2011 nyarára készülhet el.... Teljes írás »
-
2010 a borok éve Egerben
2010. márc. 05. (péntek), 06:00 | Barna | Hírek, Észak-Magyarország, Borozó, Borkóstolás, Egerszalók, Eger
Habis László, Eger város polgármestere az Utazás kiállításon bejelentette: 2010 a borok éve lesz Egerben. Az évi több száz hagyományos rendezvény mellett ifjú borászok versenyét és sommelier-találkozót is szerveznek az idén. A bikavér városában pályázaton keresik a híres cuvée fehér párját, május végéig jelentkezhetnek az érdeklődők.
Sikeres volt a város TDM-pályázata, egy friss döntés értelmében 50 millió forintot nyertek a regionális fejlesztési ügynökségtől.... Teljes írás » -
Fejlesztések a Balaton körül
Az Utazás kiállítás szakmai napján az MT Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatósága és meghívott vendégei részletes tájékoztatást adtak arról is, milyen új fejlesztésekkel várja a magyar tenger a 2010-es szezonban a turistákat, illetve mely beruházások kezdődnek meg hamarosan.
Elhangzott, hogy a Zánka Gyermek- és Ifjúsági Centrumban valamennyi üdülőház megújult, és lezárult a kikötőfejlesztés soron következett üteme.
Gruber Attila, Siófok országgyűlési képviselője elmondta, a Galerius Élményfürdő és Wellness Központot sóbarlanggal bővült a szezonra és még a nyár előtt megnyílik az óriáscsúszda.... Teljes írás »









